Válóper sajátos szabályai: békítés, bizonyítás, mulasztás
A bíróság a válóper bármely szakában megkísérelheti a felek békítését. Ha a békítés eredményre vezet, a bíróság a válóper megszüntetéséről határoz, a perköltségben való marasztalást azonban mellőzi.
Ha a válóper első tárgyalásán a felek nem békülnek ki, egyes kivételektől eltekintve a bíróság a tárgyalást elhalasztja, egyben felhívja a feleket, hogy három hónapon belül írásban kérhetik az eljárás folytatását, ellenkező esetben a per megszűnik. A bíróság a válóper folytatására csak a kérelem benyújtását követő 30 nap eltelte után tűzhet határnapot.
Ha a felek a házasság felbontását a családjogi törvényben meghatározottak alapján ezt kérték, vagy a feleknek nincsen közös kiskorú gyermeke, a bíróság már az első tárgyaláson érdemben tárgyalja a válópert.
A bíróság a válóper során a szükséges bizonyítást hivatalból is elrendelheti. A válóper során egyes vallomástételi felmnentési okok nem érvényesülnek.
A válper során a bíróság a tárgyalás elhalasztása esetében a szükségeshez képest hivatalból is határoz ideiglenesen egyes kérdésekben, így a kiskorú gyermek elhelyezése, felügyeleti jogok korlátozás vagy bővítése, stb kérdésében.
Ha a válóper akár első, akár folytatólagos tárgyalását az alperes mulasztja el, a mulasztás következményeit nem lehet alkalmazni. A felperes mulasztása esetében a bíróság a válópert megszünteti. Az a felperes, akinek lakóhelye külföldön van, kérheti, hogy a bíróság a tárgyalást távollétében is tartsa meg.
Ha a válóper felperese – a fenti eseteket kivéve - az első tárgyaláson személyesen nem jelenik meg, a válópert meg kell szüntetni.